Abban az időben a cég támogatásával rengeteg lakás épült a szomszédos lakótelepen, a kollégák közül sokan jutottak új lakáshoz. Mi közvetlenül 1982 Karácsonya előtt kaptuk meg a lakáskulcsot, Imoláék 1983 nyarán költöztek. Egymást követték a lakásavató házibulik, az utolsók egyike volt, 1986 januárjában, amikor összagabalyodtunk Imolával.

Második gyermekével volt elörehaladott terhes, talán a 7-8. hónapban járhatott, vékony alkatához mérten hatalmas pocakkal. Nem igazán tipikus szituáció egy szerelem kibontakozásához, mégis megtörtént. Valami furcsa érzés kerített hatalmába, egy addig soha nem érzett vonzalom járta át testemet-lelkemet, mintha hirtelen rábukkantam volna valakire, akivel valahol, valamilyen hullámhosszon nagyon egymásra találtunk. Gyakorlatilag egész este kizárólag egymással táncoltunk, képtelenek voltunk elszakadni az újonnan felfedezett lelki társtól. Beszélgettünk is talán tánc közben, bár erről semmi emlékem nincs.

Ami a szerelmünk igazi kezdetét jelentette - amin később éveken, sőt évtizedeken keresztül vitáztunk, bár soha nem tudtuk eldönteni, kinek is van igaza - az az volt, hogy Imola megharapta a nyakamat, én pedig nagyon finoman megsimogattam a mellét. Mindkettő egyértelmű jelzés volt a másiknak, hogy nem egyszerű szimpátiáról van itt szó. Ki volt a kezdeményező, ki lépett először - nos, ezen voltak a későbbi, soha el nem döntött viták. Igazából semmi jelentősége nem volt ennek a kérdésnek, talán egyszerre történt a két dolog. Ezzel aztán meg is pecsételődött a sorsunk, cipeltük ezt a keresztet 32 éven át.

A következő hónapok azzal teltek, hogy (közel)távolról figyeltük, követtük egymást. Légvonalban kb. 50 méterre laktunk, lépcsőn le, lépcsőn fel útvonalon sem volt több 100 méternél. A mi lakásunkból ráláttam Imoláék minden ablakára, ő is rálátott a nappali kivételével minden ablakunkra. Az első gyermekét akkoriban a szomszédos óvódába hordta, reggel-délután ott vonultak el az orrom előtt,

Egészen júliusig ment ez így, hogy egyre csak fokozódott a vágy, azután összeszedtem minden bátorságomat és egy szép napon, valamikor a kora délutáni órákban becsöngettem hozzájuk. Nem volt könnyű lépés, több éve házasok voltunk mindketten, két-két gyerekkel; én pedig egyáltalán nem tudhattam, nem-e egy csúnya elutasításban lesz részem.

Nem lett elutasítás, tökéletes volt az egyetértés. Zavarban voltam ugyan, mint egy szerelmes kiskamasz, bár akkor kisfiúnak neveztem, de szép lassan elmondtam, miért vagyok ott. Nem igazán ért meglepetés, hogy nem okoztam Imolának meglepetést, mondhatnám, számított, sőt várt erre a fejleményre.

Beszéltünk azután mindenféle érdektelen dologról, közben megszoptatta a néhány hónapos kicsit, majd távoztam, Annyiban maradtunk, hogy majd lesz valahogy. Lett is.

Másfél hét telhetett el, amikor egy vasárnap délután Imola csengetett be hozzám. Egyedül voltam otthon, mert a család a nyári szünidőben éppen rokonlátogatáson járt, 

Március közepe lehetett, 1982-ben, mikor először találkoztam Imolával. Egy kollégájával, P-vel együtt jöttek be a céghez egy tanfolyam sikeres elvégzése után. A folyosói pletykák szerint F, L és V után P volt Imola aktuális (szex)partnere. Megtehette, mert akkor még (néhány hónapig) hajadon volt, és a barátja (akivel gimnáziumi osztálytársak majd kollégák is voltak) éppen sorkatonai szolgálatának utolsó hónapjait töltötte, így mindig kellett/akadt valaki, aki karbantartja a lelkét, de főleg a testét.

 Imola nem volt sem csúnya, sem szép, inkább olyan átlagos semmilyen, talán túl sovány. A természete is többségében elviselhető volt, kivéve, amikor valaki megszegte/áthágta a maga definiálta, nagyrészt ostoba szabályait. Olyankor átváltozott fúriává, szemét összehúzta, pengeszáj, öldöklő tekintet, és sziszegett, mint egy dühős kígyó; jobb volt elkerülni őt, mert belemart mindenkibe. Tudott viszont szép is lenni. Ehhez egyetlen dolog kellett, a szex. Elég volt, ha csak erre gondolt, az arca kipirult, a szeme csillogott, száját csábosan csücsörítette, vibrált az egész teste, teljesen elvarázsolódott, és mindez aktus közben még fokozódott is. Azt hiszem, kis túlzással nyugodtan nevezhetjük őt szexmániásnak.

 Imola amúgy nagyon szolid volt, szabálykövető, alapos, talán túlzottan is, görcsösen igyekezett megfelelni a szűkebb/tágabb környezete vélt/valós elvárásainak, ami rengeteg energiáját emésztette fel, többségében teljesen értelmetlenül.

Mindentől függetlenül nekem első pillanattól fogva szimpatikus volt, még akkor is, ha később a munkakapcsolatok során időnként elég durva konfliktusokba is keveredtünk. Néhány hónappal később, talán augusztusban, ott is voltam a templomi esküvőjén.

A következő majdnem négy évben semmi említésre méltó nem történt köztünk. A friss házas Imola hamarosan terhes lett első gyermekével, majd szülés után GYES-re vonult, később sem jött már vissza a Számítóközpontba.