Március közepe lehetett, 1982-ben, mikor először találkoztam Imolával. Egy kollégájával, P-vel együtt jöttek be a céghez egy tanfolyam sikeres elvégzése után. A folyosói pletykák szerint F, L és V után P volt Imola aktuális (szex)partnere. Megtehette, mert akkor még (néhány hónapig) hajadon volt, és a barátja (akivel gimnáziumi osztálytársak majd kollégák is voltak) éppen sorkatonai szolgálatának utolsó hónapjait töltötte, így mindig kellett/akadt valaki, aki karbantartja a lelkét, de főleg a testét.

 Imola nem volt sem csúnya, sem szép, inkább olyan átlagos semmilyen, talán túl sovány. A természete is többségében elviselhető volt, kivéve, amikor valaki megszegte/áthágta a maga definiálta, nagyrészt ostoba szabályait. Olyankor átváltozott fúriává, szemét összehúzta, pengeszáj, öldöklő tekintet, és sziszegett, mint egy dühős kígyó; jobb volt elkerülni őt, mert belemart mindenkibe. Tudott viszont szép is lenni. Ehhez egyetlen dolog kellett, a szex. Elég volt, ha csak erre gondolt, az arca kipirult, a szeme csillogott, száját csábosan csücsörítette, vibrált az egész teste, teljesen elvarázsolódott, és mindez aktus közben még fokozódott is. Azt hiszem, kis túlzással nyugodtan nevezhetjük őt szexmániásnak.

 Imola amúgy nagyon szolid volt, szabálykövető, alapos, talán túlzottan is, görcsösen igyekezett megfelelni a szűkebb/tágabb környezete vélt/valós elvárásainak, ami rengeteg energiáját emésztette fel, többségében teljesen értelmetlenül.

Mindentől függetlenül nekem első pillanattól fogva szimpatikus volt, még akkor is, ha később a munkakapcsolatok során időnként elég durva konfliktusokba is keveredtünk. Néhány hónappal később, talán augusztusban, ott is voltam a templomi esküvőjén.

A következő majdnem négy évben semmi említésre méltó nem történt köztünk. A friss házas Imola hamarosan terhes lett első gyermekével, majd szülés után GYES-re vonult, később sem jött már vissza a Számítóközpontba.